2016. február 10., szerda

4. fejezet - Vihar előtti csend...

Kényelmesen felöltözve, magához vette slusszkulcsát és fekete lencséjű napszemüvegét, majd elindult a bejárat felé. Fogalma sem volt arról, hogy kik szállhattak meg a szállodában, hogy ki bámulta meg annyira az erkélyen, azonban mégsem fél attól, hogy bárki is felismerné és lerohanná. A női liga nem volt annyira elterjedt külföldön, így nyugodtan sétált ki az ajtón, majd bezárva azt is, a lift felé indult. Megállva a fém ajtók előtt, megnyomta a hívó gombot, és várt, míg pillanatokkal később valaki mellé sétált.
– A földszintre? – Kérdezte meg a másik utastól, mikor bementek a felvonóba.
– Igen – kapta a választ. A mély férfi hang felkeltette az érdeklődését, főleg, hogy rögtön hallotta, hogy akcentussal beszéli az angol nyelvet, ennek ellenére semmi jelét nem mutatta érdeklődésének.
Megnyomva a nullát ábrázoló gombot, pár másodperc múlva már hallhatták is a jellegzetes pityegést, majd az ajtók is széthúzódtak. Lara egyenesen a recepciós pult felé indult, ami mögött egy másik nő állt. Rövid fekete haja volt, míg zöld szemeivel az érkezőket követte.
– Jó reggelt! Múlt éjszaka érkeztem és akkor nem jelentkeztem be. Reggeli után megfelelne, ha elintéznénk? – Kérdezte kedvesen a nőtől.
– Természetesen, ön az egyetlen külsős vendégünk a csapaton kívül. – Meglepve nézett maga mögé, ahol több piros felsőben és kék melegítőben lévő ismert focistát látott.
– Köszönöm, akkor reggeli után jövök is.
Mosolyogva fordult meg, majd elindult a férfiak után a folyosón. A világos színű falakon különböző festett tájképek lógtak, melyek minden bizonnyal a környékről készülhettek. A hófehérre festet üveges ajtók nyitva álltak, melyen besétálva, azonnal körbe is nézett, miközben egy pillanatra abbamaradt a halk morajlás. A helyiség még nem telt meg, pár játékos álldogált az étellel megpakolt asztalok előtt.
– Jó reggelt kisasszony! – Köszönt rá az ajtó mellett álló fiatal fiú.
– Jó reggelt.
Tovább sétálva, magához vett egy tányért, majd a még álmos ábrázatú férfiak mellé érve, végig nézett a feltálalt ételeken. Úgy érezte, mintha csak egy idegenbeli mérkőzésre utazott volna, ahol az előírt étrend szerint kell enniük. Megszokott mozdulatokkal szedett a rántottából, vett el két szelet barna kenyeret, majd a terasz felé sétált, ahol lepakolt az egyik napsütötte asztalhoz. Visszasétálva, egy pohár tejet töltött magának, majd a közeli állványra tett újságok közül kiválasztott pár angol napilapot. A legfelső címlapját tanulmányozta át, miközben az asztalok között lavírozott, nem is törődve azzal, hogy újra magán érezte a figyelő tekintettet, amelyet reggel.
Alig foglalt helyet és hajtotta szét az újságot, mikor megszólalt nadrágja zsebében a telefonja. Meg sem nézte, hogy ki keresi, csak fogadta a hívást és a füléhez emelte a készüléket.
– Haló?
Szia, Lara! Mi újság az osztrákoknál? – Érkezett a kérdés a vonal másik végéről, miközben már el is mosolyodott. Évek óta ismerték már egymást a férfival, barátok voltak, a média szerint még többek is, ezt azonban mindig cáfolták.
– Tegnap elég későn értem ide, most pedig épp reggelizni készülök – válaszolt, majd hátra dőlve a székében, előre nézett, míg az addig üres asztalokhoz, lassan kezdtek el szállingózni a vendégek. – Te mikor jössz?
Holnap reggel fog leszállni a gépem, olyan nyolc óra körül.
– Most azt szeretnéd, ha érted mennék?
Hát örülnék neki. – A kijelentést hallva, csak megforgatta a szemeit.
– Ez nagyon sokba fog neked kerülni… ha már itt tartunk, egyáltalán hol fogsz megszállni?
A francba…
– Azt ne mond, hogy megfeledkeztél erről is? – Nem volt szüksége a válaszra, hiszen nagyon jól tudta, hogy mi lenne az, ami miatt már kuncogott. – Még szerencse, hogy a belépők nálam vannak, papi.
Szórakozz csak nyugodtan, de holnap úgy se fogsz, ha már ott leszek. – A morcos hangot hallva, hangosan felnevetett, amire újfent magán érezte a körülötte lévők pillantásait.
– Nagyon megijedtem, de most leteszem. Éhen halok. Szia, Tom.
Jó étvágyat. Szia!
Az asztalra téve a mobilt, már épp neki látott volna a reggelijének, mikor ismét csörögni kezdett a mellette heverő készülék. Meg se nézve, gondolkodás nélkül utasította el a hívást, nem is törődve azzal, hogy talán valami fontos miatt kereshetik. Az asztalra téve a telefonját, kizárt minden zavaró tényezőt és neki látott a reggelijének.
Percekkel később, amikor végzett az evéssel, kezébe vette a pohár tejet, majd hátra dőlve székében, lehunyt szemekkel élvezte a melengető napsugarakat bőrén. Újfent érezte magán a tekinteteket, egyedül azonban csak arra az egyre tudott odafigyelni, amelyet reggel is magán érzett. Különös volt az egész, hiszen nem értette, hogy miért keltette fel ennyire minden érzékét ez az idegen. Ráadásul ott volt a vőlegénye is, akinél ezt sose tapasztalta, ezen gondolatát pedig igyekezett minél mélyebbre elrejteni gondolatai között, hogy soha többé ne kerüljön elő onnan.
Letéve az immár üres poharat, könnyedén felállt helyéről, majd zsebébe csúsztatva telefonját, elindult a parkoló felé a teraszon át. Kiérve a fehér kaviccsal borított útra, azonnal szembe tűnt neki a hatalmas busz, mely nagy részét a piros és sárga szín kombinációja uralta. Meglepte ugyan a dolog, így viszont őt biztosan békén fogják hagyni a fotósok és a riporterek. Elérve terepjárójához, feloldotta a riasztót, majd kivette belőle a maradék csomagját. Újra bezárva, visszasétált a szállodába, egyenesen a recepcióhoz.
– Elnézést!
– Egy pillanat, és végzek is – mondta a fekete hajú nő, majd visszament a tőle pár lépésre álló spanyol férfihez.
– Rosszul láttok, vagy tényleg te vagy az Lara? – Meglepve fordul az ismerős hang irányába, majd ahogy meglátta a kérdezőt, elmosolyodott.
– Te mit keresel itt Daniel? – Kérdezett vissza, miközben megölelték egymást a férfivel.
– A pult mögött álló nő miatt vagyok csak itt, egyébként messze elkerülném ezt a felhajtást.
– Ha már itt vagy, akkor igazán megcsinálhatnád a papír munkákat. Tegnap este már nem volt erőm bejelentkezni – mondta, míg a fekete hajú férfi besétált a pult mögé. – Ha lehetne gyorsan, mert szeretnék benézni a városba is.
– Értettem asszonyom. – Csak megforgatta a szemeit, nem is törődve azzal, hogy rajta szórakozott a másik. – A szobaszámod is kellene.
– Kétszáztíz – válaszolt, miközben rápillantott a telefonjára.
– Itt írd alá. – Tett le egy papírt és egy tollat Lara elé. – Gondolom, végig maradsz?
– Eddig így van a terveimben. – Nyújtotta vissza a már-már fekete szemű férfinak az aláírt lapot. A mozdulatának köszönhetően hosszú ujjú felsője felcsúszott karján, így részben láthatóvá vált az ott lévő tetoválás, amit a közelében álló spanyol játékos megbámult. Valamiért zavarta a rá fókuszáló szempár, aminek köszönhetően sietve húzta vissza a fehér anyagot. – Ha német-olasz döntő lesz, megyek haza azonnal…
– Ezen valahogy már meg se lepődök. Egyedül jöttél?
– Tudod jól, hogy Bryan nem szereti a focit. Holnap viszont már itt lesz Tom, így nem kell egyedül kimennem – válaszolt.
– Értem. Ezt neked hagyták itt. – Nyújtott át egy vaskosabb csomagot, melyre a neve volt felírva.
– Biztosan a belépők lesznek. – Vette át a csomagot, majd kibontotta azt. Belenézve rengeteg nyakba akasztós belépő kártyát látott, amikkel könnyedén be tudnak jutni a különböző mérkőzésekre.
– Ma melyikre mész ki?
– A spanyolra. Valamiért a svéd-görög meccs nem vonz annyira – válaszolta, miközben még mindig a fehér boríték tartalmát tanulmányozta.
– Tom nem a Bundesligában játszik? – Kapta az újabb kérdést, amire már felemelte tekintetét.
– De, és pont ezért kell majd kimennem a német meccsekre. – Grimaszolt válaszadás közben, amire csak újfent nevetni kezdett Daniel.
– Erre aztán kíváncsi leszek! – Próbálta abbahagyni a kacagást, miközben melléjük sétált az eddig spanyolul társalgó nő. Érdeklődve nézte Lara, ahogyan védelmezően karolja át a törékeny testet, majd egy gyors csókot váltanak. – Lara, szeretném neked bemutatni a barátnőmet, Nicole-t.
– Örvendek. – Nyújtotta a kezét, míg mindkettőjük tekintetében boldogság csillogott.
– Örülök, hogy végre találkoztunk. Már nagyon sokat hallottam rólad – jelentette ki kedvesen a nő.
– Remélem, csak jókat. Jut eszembe, lenne egy kérdésem?
– Mi lenne az?
– Az egyik barátom nem foglalt magának szállást. Gond lenne, ha pár napig a kanapén aludna? – Remélte, hogy nem fog gondot okozni, mivel így is elég nehéz lesz kiadó szobát találnia Tomnak.
– Beszélek majd a csapat edzőjével, de szerintem nem lesz semmi kifogása. Amint megtudok valamit, szólni fogok neked.
– Köszönöm! Ha megbocsájtotok, ezeket most felviszem, aztán körbe nézek a városban. – A vállaira véve sporttáskáit, mosolyogva köszönt el a pártól. – Sziasztok.
– Szia, Lara.
A lifthez sétálva, nem kellett sokat várakoznia, mivel azt már valaki más hívta. Amint szétnyíltak az ajtók, az ott álló férfi maga elé engedte, majd amint ő is besétált, már nyomta is meg a kettes gombot. Ez ugyan egy picit meglepte, de ahogy maga mellé pillantott, már nem is volt kérdése, hiszen reggeli útitársa állt tőle pár centire.
Alig telt el egy perc, mikor már ki is sétáltak a fémszerkezetből és egyenesen a lakosztálya irányába indult meg. Odaérve, előhalászta zsebéből a szobakulcsot és már rakta is volna be a zárba, mikor meghallotta a közelben a zörgést, aminek irányába nézve újfent megdöbbent. Valamiért nem gondolt arra, hogy a mögötte sétáló spanyol férfi lakik a szomszédban, aki reggel az erkélyen és az étkezőben is annyira megbámulta, aki ráadásul a kedvenc angliai csapatában futballozott.
Elfordítva a kulcsot, belépett a bejáraton. A nappaliba sétálva, lerakta táskáit, majd leguggolva, szétcipzározta mindkét táskát és elkezdte átnézni, hogy mi mindent rakott el. Rengeteg az edzéséhez szükséges ruhadarabot és cipőket talált, és már fel is akart lélegezni, hogy mindent sikerült elpakolnia, mikor szembetűnt számára, hogy valami mégis hiányzik.
– A fenébe! Kosárlabdát elfelejtettem eltenni. – Szidta saját magát, majd sóhajtva hunyta le szemeit.
Felegyenesedve, előkereste pénztárcáját, majd zsebre téve azt is, újra útnak indult. Bezárva az ajtót, a lifthez sétált, ahol pár játékos vidáman társalgott. Rögtön elmosolyodott, ahogyan eszébe jutottak azon emlékei, amikor a csapatával volt valahol, ahol mindig ők voltak a leghangosabbak. Természetesen a lányokkal is vidáman telt az idő, mégis más volt, mikor még a srácokkal játszott egy csapatban.
A hideg falnak dőlve, csendesen várta, hogy megérkezzenek a földszintre. Kisétálva a felvonóból, útközben még megállt a recepciónál, ahol leadva a kulcsát, a bejárat felé haladt tovább. Kiérve az épületből, pillanatokra megállt lehunyt szemekkel és élvezte a napsugarak melegét, végül szemei elé húzva napszemüvegét, terepjáróját vette célba. Útközben látta, hogy nemcsak ő készül elmenni, hiszen a busznál várakozó tömegnél sporttáskákat látott. Beülve a volán mögé, a kezében slusszkulcsot bedugta az önindítóba, majd elfordítva azt, be is indult a Cadillac. Mielőtt még sebességbe tette volna a váltót, a rádióhoz hajolva, újra elindította a tegnap is hallgatott cd-t, mely hangosan dübörgött fel. A dallamot dúdolva, kötötte be magát, majd kiállva a parkolóból, elindult a város felé.

***

Az idő már késő délután felé járt, ennek köszönhetően a külvárosi szálloda az ürességtől kongott, hiszen lakói már a mérkőzés helyszínén tartózkodtak. A parkolóban megálló szürke terepjáró tulajdonosa, bosszankodva szállt ki a volán mögül, amit az égen látott szürke felhők csak tovább fokoztak. Sietve ment hátra a csomagtartóból, majd ugyanígy vette ki belőle a két méretes szatyrot. Nagy nehezen sikerült lecsuknia az ajtót, végül bekapcsolva a riasztót, a hotel felé indult meg, melynek bejáratán épp akkor sétált ki Daniel és Nicole.
– Sziasztok – köszönt nekik Lara.
– Látom, találtál egy sport boltot is – jelentette ki a férfi, amin mindhárman elmosolyodtak.
– Mindenképp akartam egy kosárlabdát, de mint kiderült, az eladó srác nagy kosárlabda rajongó és felismert. Ahogy elmondtam, hogy a tornára jöttem, adott ajándékba egy hivatalos labdát – felelte ártatlan arccal.
– Ennyit arról, hogy pihenni jöttél. – Aki ismerte az tudta jól, hogy végül úgy se tud egy helyben ülni, és hamarosan neki fog kezdeni a saját magának kreált edzéseknek.
– Ismersz, viszont most megyek, mert már így is késésben vagyok. Sziasztok!
– Szia és jó szórakozást – köszöntek el egyszerre a távozó fiatal nőtől. – Remélem, azért az újságírók még nem derítették ki, hogy itt szállt meg.
– Ugyan édesem, ezt Lara apja is tudta, hogy nagyon hamar ki fogják deríteni, mert a lánya képtelen nyugton maradni. – Karolta át Daniel kedvese vállát, majd egy puszit adott homlokára. – Sőt, ha Tom vele lesz, akkor benne lesznek a legtöbb újságban. Ez ellen nem tehetsz semmit sem, ráadásul már hozzá van szokva a felhajtáshoz.

***

Az ódon templom óramutatója lassan elérte a hatos számát, így harangok hangosan kondultak fel, azonban az Innsbruck utcáin hömpölygő ember tömeg hangoskodása, elnyomta mindezt. A stadion környékén még mindig rengetegen voltak, míg mások a szurkolói zóna felé tartottak, hogy az ott felállított óriás kivetítőn kövessék figyelemmel a mérkőzést. Izgatottan várták a kezdő rúgást, miközben a stadionban lévő kommentátorok már fel is konferálták a gyepre felsétáló csapatokat az otthon ülők számára.
– A két csapat már fel is sorakozott a pályán, hogy meghallgassák a nemzetük himnuszát – kezdtek el beszélni a mikrofonokba a férfik, amit világszerte hallhattak a tévéken és rádiókon keresztül az emberek. – Már csak pillanatok kérdése és kezdetét veszi a spanyol-orosz mérkőzés, de előtte hallgassuk meg a nemzeti dalokat.
A többezres stadionban szinte mindenki felállt, hogy elénekeljék a himnuszt, ezzel is buzdítva a játékosokat. Jól látszódott, hogy a spanyol szimpatizánsok vannak többségben, amelynek köszönhetően félelem keltően erőteljes lett az énekük, melynek nyomába sem érhetett az ellenfélé. Amint megtörténtek a kézfogások és a pénzfeldobás, kezdetét is vette a D csoport első mérkőzése, mely hatalmas csatát ígért a nézők számára.

2016. január 25., hétfő

3. fejezet - Mikor minden elkezdődik...

Az éjszaka csendjét a leszálló repülőgép zaja zavarta meg. Hiába volt már késő, még mindig sokan érkeztek a reptérre, hogy naponta kimenjenek egy-egy meccsre. A városból nem sokan utaztak tovább, hiszen Salzburgban is rendeztek csoportmérkőzéseket, főleg azok maradtak, akik a D csoportban lévő nemzeteknek szurkoltak. Hiába Amerikából jött a gép, sok drukker szállt le, rajtuk a kedvelt válogatott meze, sálja vagy egyéb ruhadarabjai voltak.
– Szia, apa – köszönt a telefonba egy utas leszállás közben. – Éppen most érkezett meg a gép.
Szia, kicsim. Gondolom, akkor nem volt semmi baj.
– Nem. A hotelt akkor lefoglaltad? – Kérdezte a barna hajú nő.
Igen. Rottenmannban, a külvárosban van egy remek hotel. Nincs tőle egyik város sem messze, hamar oda fogsz érni a meccsekre. A jegyek a recepción lesznek.
– De ugye van kosárpályájuk? – Tette fel következő kérdését.
Azt mondták, hogy van. És még annyit, hogy a jegyeket én kaptam volna, ezért a nem a szurkolók közé szólnak.
– Értem. Amúgy is biztos felismert volna egy-két riporter vagy újságíró. – Gondolkodott el a hallottakon. – De most megyek, mert még a kocsit is meg kell keresnem.
Rendben kicsim, vigyázz magadra!
– Oké, szia – köszönt el apjától Lara.
A barna hajú nő lassan sétált be az épületbe, ahol sokan mozgolódtak, míg szinte mindenhol piros és fehér mezes embereket látott. ami nem is volt csoda, hiszen másnap spanyol és orosz mérkőzés is lesz. Pár másodpercig még elidőzött tekintete a díszes társaságon, melyben látott nőt és férfit, gyereket és időset egyaránt. Lassan megindult a csomaghordozó szalag felé, ahonnan elvette két sporttáskáját és egy bőröndjét. Miután megbizonyosodott róla, hogy az övéi, a recepció felé vette útját.
– Jó estét – köszönt illedelmesen a pult mögött ülő nőnek. Fehér blúz volt rajta, nyakában sötét kék kendővel, míg haját egyszerű kontyba fogta fel.
– Jó estét, kisasszony. – Viszonozta ugyanolyan kedvesen, habár Lara most sem tudta, hogy kedvességből vagy kötelességből teszi ezt. Pillanatnyi elmélkedéséből egy kérdés verte ki. – Miben segíthettek?
– Lara Hamilton vagyok. Amerikából érkeznie kellett egy Cadillac Escalade típusú szürke telepjárónak – válaszolt a kérdésre, miközben látta a nő csodálkozó tekintetét, miközben az adatokat gépelte be a számítógépbe. Biztos nem minden nap tapasztal ilyet, hogy valaki egy autót hozat ide, főleg nem repülővel és Amerikából.
– Igen. Megérkezett – mondta, miközben egy már kitöltött nyomtatványt rakott a pultra és egy tollat. – Itt írja alá, kérem. Ez egy igazolás, hogy átvette tőlünk a járművet, ha ezzel meg is van, akkor a kollégám megmutatja, hol fogja találni az autóját.
– Köszönöm – felelte, miközben aláírta a dokumentumot. Miután visszaadta a nőnek, egy férfi jelent meg mellette. – Viszlát.
– Köszönjük, hogy velünk utazott, és jó pihenést – mondta gépiesen a pult mögül.
Lara követte a férfit, aki egy ajtón lépett ki a hatalmas váróteremből. Átlagosa, fekete hajú és barna szemű srác volt, aki két évvel lehetett idősebb nála. Sötét színű öltönyt viselt, nyakkendője pedig épp olyan színű volt, mint a recepciónál ülő nő sálja. Egy fedett parkolóba sétáltak át, ahol rengeteg autót látott, ennek ellenére szinte azonnal kiszúrta sajátját, mely kiemelkedett kisebb gépjárművek közül.
Elismerésként kapta kocsit, a tavalyi évadzáró gálán, hiszen ő lett az év játékosa. Egészen biztosan másnak adta volna, mivel nem egyedül nyerte meg a bajnokságot, más is megérdemelte volna. Ennek ellenére imádta, pont az igényeinek megfelelően alakították át, aminek nem tudott nemet mondani. A kicserélt hangszóróknak köszönhetően, sokkal élvezetesebb voltak a zenék, amiket imádott hallgatni.
Megállva a terepjáró mellett, megnyomta a riasztót, melynek köszönhetően a lámpák két villanása jelezte, hogy már fel is oldódott a zár.
– Hűha, ez nem semmi! – Kiáltott fel félhangosan. – Várjon, segítek – jelentette ki, miközben berakta a bőröndöt a csomagtartóba. Lara a válláról leemelte a két táskát, majd nagy nehezen lehajtotta a csomagtartót.
– Hol tudok kimenni? – Kérdezte, miután végzett teendőivel.
– Pont szemben van a kijárat – válaszolta a férfi, majd megindult a hatalmas ajtó felé, hogy kinyissa azt. – Gondolom, ön is az Eb-re jött.
– Arra is, de legfőképpen pihenni. Egy hosszú szezon után jól esik egy kis kikapcsolódás.
Lara beült a hatalmas autóba, amiben szinte elveszett. Beindította azt, majd lassan és óvatosan elindult a kijárat felé. Örült annak, hogy nem kell a többi autó között vezetni, mert már hozzászokott a széles utakhoz, itt pedig keskeny volt a meghagyott hely. Mikor elérte a már kinyitott ajtót, megállt, megnyomva az ablakemelőt, az üveglap lehúzódott.
– Köszönöm, hogy segített – mondta a srácnak Lara, aki elmosolyodott.
– Szívesen – felelte. Kedves volt, pedig nem is tudta, hogy ki is volt ő. – És jó szórakozást!
– Azt hiszem, az meglesz – mondta még mosolyogva, majd kigurult végleg az épületből, és elindult a város felé.
A külső parkolóba érve, lefékezett, majd beépített GPS-hez hajolt, és elkezdte rajta keresni a várost, ahol a szálloda volt. Nagy nehezen megtalálta Rottenmannt a térképen, amit bejelölve, újra elindult a kitűzött célja felé.
– Még jó, hogy programoztak bele Európa térképet is. – Gondolkodott hangosan, majd egy cd-t rakott a lejátszóba, és hamarosan felhangzott a Nickelback-től a Rockstar. Ezt a számot kifejezetten szerette, ezért még hangosabbra vette. – Remélem, hamar odaérek.

***

Csend honolt a vidéki tájon, melynek nyugalmát csak néha zavarta meg az el-elsuhanó autók zaja. Ahogy elhaladtak, minden visszatért a percekkel korábbi állapotba, aminek némaságát a korom sötét csak még jobban kihangsúlyozta.
A lassító terepjáró hamarosan le is tért az országútról, majd keskenyebb aszfaltú úton haladt tovább, melyet két oldalról fák vettek körül. Percek múlva egy masszív kapu állta útját a szürke kocsinak, melyet két kőoszlop fogott közre. A vezető felőli oldalon, másfél méterre magasodott ki a kaputelefon, így lehúzva az ablakot, megnyomta a rajta található gombot a sofőr.
Jó estét! – Szólalt meg másodpercek múlva egy női hang. – Miben segíthetek?
– Jó estét, Lara Hamilton vagyok. A nevemre lett foglalva egy szoba – válaszolt lassan. Elfáradt, a hosszú út teljesen kimerítette.
Egy pillanat… meg is találtam a foglalását. Máris nyitom a kaput.
– Köszönöm – mondta már csak magának.
Szinte azonnal működésbe lépett is a szerkezet, így megkönnyebbülve lépett rá a gázra, hogy végre elérje a célját. Kifejezetten örült annak, hogy elsőre sikerült megtalálnia a szállodát, hogy nem kellett tovább bolyongania a kihalt úton és nem is kell tovább vezetnie.
A bekötőút hosszú volt és kanyargós, talán öt percig is eltartott, mire kiegyenesedett, és a végén meglátta a kivilágított épületet. A távolból a falakat sárgásnak látta, megannyi ablakkal, amelyekben itt-ott égtek még a lámpák, tovább azonban nem tudott szemlélődni, mivel hamarosan elhaladt mellette. Figyelmét a parkolóra terelte, ahol rögtön talált is egy helyet, ahol meg is állt. Kiszállva, kinyújtóztatta elgémberedett végtagjait, majd a csomagtartóhoz sétálva, kivette onnan bőröndjét. Lezárva a riasztót, körül se nézve, egyenesen a bejárat felé indult, túl fáradt vol ahhoz, hogy bármi mással foglalkozzon azon kívül, hogy minél előbb megkapja a kulcsait és végre elfoglalja a lakosztályát. Besétálva a széthúzódó ajtón, nem pillantott körbe, csak a pulthoz sétált, amely mögött egy szőke hajú nő ült.
– Jó estét, ön minden bizonnyal Hamilton kisasszony – köszöntötte kedvesen a recepciós. Annyi idős lehetett, mint ő, barna szemeiből melegség áradt.
– Igen, ha nem lenne gond, majd holnap aláírnék mindent, de most már szeretnék aludni – jelentette ki, míg próbálta elnyomni ásítását.
– Rendben. A kettőszáztízes lakosztály az öné, és ahogyan kérték, erkéllyel is rendelkezik – mondta, miközben a pultra tette a szobakulcsot. Lara csak elmosolyodott a mondat befejezésén, ebből tudta, hogy az édesapja minden apró részletre odafigyelt. Most legalábbis már igyekezett, nem úgy, mint régen. – A második emeleten találja. A hordár majd segít felvinni a csomagjait, és…
– Nincs rá szükség, egyedül is fel tudom vinni a bőröndöm. – Ezzel már el is indult a lift felé. – Köszönök mindent.
– Nincs mit, kisasszony – felelte a nő.
– Kérem, csak szólítson Larának, és nyugodtan tegezzen – mondta, miközben beszállt a liftbe. Nem hallotta, hogy érkezik-e valamilyen válasz, csak a fémszerkezet rideg ajtaját látta már.
Megnyomva a kettes gombot, lassan el is indult a gépezet, így várakozva dőlt neki a hideg falnak. Lehunyva szemeit hallgatta a halk zúgást, amikor is megszólalt telefonja, mely kiragadta a nyugalomból. Lassan húzta elő zsebéből, majd ahogy elolvasta a kijelzőn megjelenő nevet, rögtön fel is élénkült.
– Szia – köszönt bele a készülékbe. Ajkai szélén egy halvány mosoly jelent meg, mikor meghallotta a hívó fél hangját.
Szia, drágám. Már meg is érkeztél? – Kérdezte a férfi, aki New Yorkban maradt. Évek óta egy pár alkottak, még a gimnáziumban ismerkedtek meg.
– Igen, lassan már a szobámban vagyok és… végre lepihenhetek – mondta egy ásítás közepette.
Akkor minden rendben? – Furcsa zajokat hallott a háttérből, amit egyáltalán nem értett, hiszen úgy tudta, hogy az otthonukban fogja tölteni az estét, nem máshol.
– És nálad? Elég furcsa zajokat hallok. – Ahogy befejezte mondatát, abba is maradtak és már ő sem találta érdekesnek.
Minden rendben van édesem, de te menj aludni, mert a végén még a liftben töltöd az éjszakát – válaszolt, miközben mosolygott, amit Lara látatlanból is tudott.
– Nem, lassan megérkezek az ajtóhoz. Elég vicces lenne, ha nem tudnék eljutni az ágyig. – Az ajtók számait figyelve haladt a lifttől jobbra.
Értem, de most mennem kell. Holnap beszélünk, szia – köszönt el tőle gyorsan a férfi.
– Szia. – Már csak a búgó hangtól tudott elbúcsúzni. Nem értette a hirtelen elköszönés okát, azonban kimerültsége nem is engedte, hogy tovább törődjön ezzel, még ha esze ezt is akarta. Ahogy meglátta a keresett számot szinte a folyosó végén, megkönnyebbülve sóhajtott fel. – Végre.
A zárba helyezve kulcsát, elfordította azt, kattanás jelezte a ki nyílását. Benyitva a szobába, a sötétség mellett kellemes illat fogadta. Lassan sétált be, nem kapcsolva fel egyetlen lámpát sem, csak az ágyat akarta megtalálni. Egyenesen sétált a nappaliként szolgáló helyiségbe, amelynek néhány pontját megvilágította a beszűrődő fény. Már épp ledőlt volna a kanapéra, mikor meglátta szeme sarkából a nyitott ajtót, felé fordulva pedig fel is sejlett előtte a hívogató franciaágy. Gondolkodás nélkül indult meg felé, útközben lerúgva magáról a cipőjét, majd nemes egyszerűséggel bedőlt a paplanok közé és már át is lépett az álmok birodalmába.

A nap lassan kelt fel a hegyek mögött, előidézve ezzel az emberek ébredését. A város ugyan még aludt, de órákon belül elözönli majd a drukkerek színkavalkádja. Rengetegen érkeztek a mérkőzésekre, Rottenmann is tömve volt a szurkolókkal, azonban a város külterületén elhelyezkedő szálloda csöndes volt tőlük, hiszen az őrzött szálláshelyen ők nem szállhattak meg.
Az egyik lakosztály jelenlegi tulajdonosa éppen ébredezett, fejét lassan dugta ki a takaró alól, majd nézett rá az éjjeliszekrényen elhelyezkedő órára. A készülék számlálóján a hetes számot látta, amire visszahanyatlott, mert ugyan ilyenkor szokott általában végezni a futással, viszont még mindig túl kimerültnek érezte magát. Újra felnézve az ággyal szemben egy komódot látott meg felette egy plazma tévével, míg jobbra az egész falat betöltő ablakot, ajtóval az erkélyre. Átfordulva a másik oldalra, beépített szekrényeket talált és egy ajtót, ami minden bizonnyal a fürdőbe vezetett.
Ki kelve az ágyból, Lara kisétált a nappaliba, ahol előző este hagyta bőröndjét, amivel együtt indult vissza a hálóba. Felrakva azt az ágyra, kicipzárazva, kivette fekete selyemköntösét, majd szintén fekete fehérneműjét a tusoláshoz szükséges dolgait tartalmazó neszesszerével, majd elindult a hófehér fa ajtó irányába. A kicsempézett helyiségben a világos színek domináltak, míg a tér nagy részét a sarokban elhelyezkedő sarok kád, mely mellett egy zuhanykabin is található volt. Az ajtóval szembeni falon egy impozáns méretű tükör helyezkedett el, alatta két mosdókagylót magába foglaló komód.
Lerakva mindent a kezéből, hajából óvatosan húzta ki a hajgumit, majd a tincsei közé túrt. Kibújva felsőjéből, már épp folytatta volna a vetkőzést, mikor észbe kapva, visszasétált a hálóba, ahol korábban látta a szállodai telefont. Felemelve a kagylót a szobaszervizt számát tárcsázta, hogy egy kávét kérjen.
– Jó reggelt – szólt a kagylóba Lara.
Jó reggelt. Miben segíthetek?
– Megoldható lenne, hogy egy kávét, feketén felhozzanak a szobámba?
Természetesen, megoldható.
– Köszönöm, de valószínű, hogy nem fogom kinyitni az ajtót, mert letusolok – jelentette ki és nagyon remélte, hogy így is megkapja az ébresztőjét.
Az egyik szobalány felviszi majd, és lerakja az asztalra.
– Köszönöm szépen – hálálkodott.
Letéve a kagylót, visszasétált a fürdőbe, majd befejezve a vetkőzést, belépett a zuhanykabinba. Magára folyatva a meleg vizet, érezte, ahogyan ellazulnak az izmai, míg lehunyt szemekkel élvezte a kellemes kényeztetést.

Húsz perccel később, fekete köntösében lépett ki az ajtón, nedves tincsei arcához és nyakához tapadtak. A nappaliba sétálva, a kanapé előtti dohányzó asztalon látta meg a gőzölgő csészét, amin elmosolyodott. A kezébe véve, az erkély felé indult, ahová kisétálva, még hidegnek találta a járólapokat, de nem is törődve ezzel, a korláthoz sétált. Óvatosan kortyolt a fekete nedűből, míg szemeivel a tájat pásztázta, mely nyugalmat és békét árasztott magából. A zöld erdők és magas hegyek lekötötték a figyelmét, és ugyan hallotta, hogy nyílik a mellette lévő erkély ajtaja, azonban nem nézett oda. Érezte, ahogyan az idegen végig méri a testét, aminek nem tulajdonított nagyobb jelentőséget, hiszen sejtette, hogy egy férfi az.
Elfogyasztva a kávéját, át sem nézve a szomszédjára, visszasétált a lakosztályba, majd letéve az immár üres csészét, a fürdőbe ment, hogy megszárítsa a haját. Semmi terve nem volt a délutáni meccsig, így lassan, rá éresőn csinált mindent, mintha tényleg pihenni érkezett volna. Mert hiába mondta ez mindenkinek, aki csak egy picit is ismerte Larát, tudta jól, hogy nem tud majd nyugton meg lenni egy helyben és újra elkezdi a saját maga kreált edzéseket, még ha meg is érdemelné a kikapcsolódást.