2016. február 10., szerda

4. fejezet - Vihar előtti csend...

Kényelmesen felöltözve, magához vette slusszkulcsát és fekete lencséjű napszemüvegét, majd elindult a bejárat felé. Fogalma sem volt arról, hogy kik szállhattak meg a szállodában, hogy ki bámulta meg annyira az erkélyen, azonban mégsem fél attól, hogy bárki is felismerné és lerohanná. A női liga nem volt annyira elterjedt külföldön, így nyugodtan sétált ki az ajtón, majd bezárva azt is, a lift felé indult. Megállva a fém ajtók előtt, megnyomta a hívó gombot, és várt, míg pillanatokkal később valaki mellé sétált.
– A földszintre? – Kérdezte meg a másik utastól, mikor bementek a felvonóba.
– Igen – kapta a választ. A mély férfi hang felkeltette az érdeklődését, főleg, hogy rögtön hallotta, hogy akcentussal beszéli az angol nyelvet, ennek ellenére semmi jelét nem mutatta érdeklődésének.
Megnyomva a nullát ábrázoló gombot, pár másodperc múlva már hallhatták is a jellegzetes pityegést, majd az ajtók is széthúzódtak. Lara egyenesen a recepciós pult felé indult, ami mögött egy másik nő állt. Rövid fekete haja volt, míg zöld szemeivel az érkezőket követte.
– Jó reggelt! Múlt éjszaka érkeztem és akkor nem jelentkeztem be. Reggeli után megfelelne, ha elintéznénk? – Kérdezte kedvesen a nőtől.
– Természetesen, ön az egyetlen külsős vendégünk a csapaton kívül. – Meglepve nézett maga mögé, ahol több piros felsőben és kék melegítőben lévő ismert focistát látott.
– Köszönöm, akkor reggeli után jövök is.
Mosolyogva fordult meg, majd elindult a férfiak után a folyosón. A világos színű falakon különböző festett tájképek lógtak, melyek minden bizonnyal a környékről készülhettek. A hófehérre festet üveges ajtók nyitva álltak, melyen besétálva, azonnal körbe is nézett, miközben egy pillanatra abbamaradt a halk morajlás. A helyiség még nem telt meg, pár játékos álldogált az étellel megpakolt asztalok előtt.
– Jó reggelt kisasszony! – Köszönt rá az ajtó mellett álló fiatal fiú.
– Jó reggelt.
Tovább sétálva, magához vett egy tányért, majd a még álmos ábrázatú férfiak mellé érve, végig nézett a feltálalt ételeken. Úgy érezte, mintha csak egy idegenbeli mérkőzésre utazott volna, ahol az előírt étrend szerint kell enniük. Megszokott mozdulatokkal szedett a rántottából, vett el két szelet barna kenyeret, majd a terasz felé sétált, ahol lepakolt az egyik napsütötte asztalhoz. Visszasétálva, egy pohár tejet töltött magának, majd a közeli állványra tett újságok közül kiválasztott pár angol napilapot. A legfelső címlapját tanulmányozta át, miközben az asztalok között lavírozott, nem is törődve azzal, hogy újra magán érezte a figyelő tekintettet, amelyet reggel.
Alig foglalt helyet és hajtotta szét az újságot, mikor megszólalt nadrágja zsebében a telefonja. Meg sem nézte, hogy ki keresi, csak fogadta a hívást és a füléhez emelte a készüléket.
– Haló?
Szia, Lara! Mi újság az osztrákoknál? – Érkezett a kérdés a vonal másik végéről, miközben már el is mosolyodott. Évek óta ismerték már egymást a férfival, barátok voltak, a média szerint még többek is, ezt azonban mindig cáfolták.
– Tegnap elég későn értem ide, most pedig épp reggelizni készülök – válaszolt, majd hátra dőlve a székében, előre nézett, míg az addig üres asztalokhoz, lassan kezdtek el szállingózni a vendégek. – Te mikor jössz?
Holnap reggel fog leszállni a gépem, olyan nyolc óra körül.
– Most azt szeretnéd, ha érted mennék?
Hát örülnék neki. – A kijelentést hallva, csak megforgatta a szemeit.
– Ez nagyon sokba fog neked kerülni… ha már itt tartunk, egyáltalán hol fogsz megszállni?
A francba…
– Azt ne mond, hogy megfeledkeztél erről is? – Nem volt szüksége a válaszra, hiszen nagyon jól tudta, hogy mi lenne az, ami miatt már kuncogott. – Még szerencse, hogy a belépők nálam vannak, papi.
Szórakozz csak nyugodtan, de holnap úgy se fogsz, ha már ott leszek. – A morcos hangot hallva, hangosan felnevetett, amire újfent magán érezte a körülötte lévők pillantásait.
– Nagyon megijedtem, de most leteszem. Éhen halok. Szia, Tom.
Jó étvágyat. Szia!
Az asztalra téve a mobilt, már épp neki látott volna a reggelijének, mikor ismét csörögni kezdett a mellette heverő készülék. Meg se nézve, gondolkodás nélkül utasította el a hívást, nem is törődve azzal, hogy talán valami fontos miatt kereshetik. Az asztalra téve a telefonját, kizárt minden zavaró tényezőt és neki látott a reggelijének.
Percekkel később, amikor végzett az evéssel, kezébe vette a pohár tejet, majd hátra dőlve székében, lehunyt szemekkel élvezte a melengető napsugarakat bőrén. Újfent érezte magán a tekinteteket, egyedül azonban csak arra az egyre tudott odafigyelni, amelyet reggel is magán érzett. Különös volt az egész, hiszen nem értette, hogy miért keltette fel ennyire minden érzékét ez az idegen. Ráadásul ott volt a vőlegénye is, akinél ezt sose tapasztalta, ezen gondolatát pedig igyekezett minél mélyebbre elrejteni gondolatai között, hogy soha többé ne kerüljön elő onnan.
Letéve az immár üres poharat, könnyedén felállt helyéről, majd zsebébe csúsztatva telefonját, elindult a parkoló felé a teraszon át. Kiérve a fehér kaviccsal borított útra, azonnal szembe tűnt neki a hatalmas busz, mely nagy részét a piros és sárga szín kombinációja uralta. Meglepte ugyan a dolog, így viszont őt biztosan békén fogják hagyni a fotósok és a riporterek. Elérve terepjárójához, feloldotta a riasztót, majd kivette belőle a maradék csomagját. Újra bezárva, visszasétált a szállodába, egyenesen a recepcióhoz.
– Elnézést!
– Egy pillanat, és végzek is – mondta a fekete hajú nő, majd visszament a tőle pár lépésre álló spanyol férfihez.
– Rosszul láttok, vagy tényleg te vagy az Lara? – Meglepve fordul az ismerős hang irányába, majd ahogy meglátta a kérdezőt, elmosolyodott.
– Te mit keresel itt Daniel? – Kérdezett vissza, miközben megölelték egymást a férfivel.
– A pult mögött álló nő miatt vagyok csak itt, egyébként messze elkerülném ezt a felhajtást.
– Ha már itt vagy, akkor igazán megcsinálhatnád a papír munkákat. Tegnap este már nem volt erőm bejelentkezni – mondta, míg a fekete hajú férfi besétált a pult mögé. – Ha lehetne gyorsan, mert szeretnék benézni a városba is.
– Értettem asszonyom. – Csak megforgatta a szemeit, nem is törődve azzal, hogy rajta szórakozott a másik. – A szobaszámod is kellene.
– Kétszáztíz – válaszolt, miközben rápillantott a telefonjára.
– Itt írd alá. – Tett le egy papírt és egy tollat Lara elé. – Gondolom, végig maradsz?
– Eddig így van a terveimben. – Nyújtotta vissza a már-már fekete szemű férfinak az aláírt lapot. A mozdulatának köszönhetően hosszú ujjú felsője felcsúszott karján, így részben láthatóvá vált az ott lévő tetoválás, amit a közelében álló spanyol játékos megbámult. Valamiért zavarta a rá fókuszáló szempár, aminek köszönhetően sietve húzta vissza a fehér anyagot. – Ha német-olasz döntő lesz, megyek haza azonnal…
– Ezen valahogy már meg se lepődök. Egyedül jöttél?
– Tudod jól, hogy Bryan nem szereti a focit. Holnap viszont már itt lesz Tom, így nem kell egyedül kimennem – válaszolt.
– Értem. Ezt neked hagyták itt. – Nyújtott át egy vaskosabb csomagot, melyre a neve volt felírva.
– Biztosan a belépők lesznek. – Vette át a csomagot, majd kibontotta azt. Belenézve rengeteg nyakba akasztós belépő kártyát látott, amikkel könnyedén be tudnak jutni a különböző mérkőzésekre.
– Ma melyikre mész ki?
– A spanyolra. Valamiért a svéd-görög meccs nem vonz annyira – válaszolta, miközben még mindig a fehér boríték tartalmát tanulmányozta.
– Tom nem a Bundesligában játszik? – Kapta az újabb kérdést, amire már felemelte tekintetét.
– De, és pont ezért kell majd kimennem a német meccsekre. – Grimaszolt válaszadás közben, amire csak újfent nevetni kezdett Daniel.
– Erre aztán kíváncsi leszek! – Próbálta abbahagyni a kacagást, miközben melléjük sétált az eddig spanyolul társalgó nő. Érdeklődve nézte Lara, ahogyan védelmezően karolja át a törékeny testet, majd egy gyors csókot váltanak. – Lara, szeretném neked bemutatni a barátnőmet, Nicole-t.
– Örvendek. – Nyújtotta a kezét, míg mindkettőjük tekintetében boldogság csillogott.
– Örülök, hogy végre találkoztunk. Már nagyon sokat hallottam rólad – jelentette ki kedvesen a nő.
– Remélem, csak jókat. Jut eszembe, lenne egy kérdésem?
– Mi lenne az?
– Az egyik barátom nem foglalt magának szállást. Gond lenne, ha pár napig a kanapén aludna? – Remélte, hogy nem fog gondot okozni, mivel így is elég nehéz lesz kiadó szobát találnia Tomnak.
– Beszélek majd a csapat edzőjével, de szerintem nem lesz semmi kifogása. Amint megtudok valamit, szólni fogok neked.
– Köszönöm! Ha megbocsájtotok, ezeket most felviszem, aztán körbe nézek a városban. – A vállaira véve sporttáskáit, mosolyogva köszönt el a pártól. – Sziasztok.
– Szia, Lara.
A lifthez sétálva, nem kellett sokat várakoznia, mivel azt már valaki más hívta. Amint szétnyíltak az ajtók, az ott álló férfi maga elé engedte, majd amint ő is besétált, már nyomta is meg a kettes gombot. Ez ugyan egy picit meglepte, de ahogy maga mellé pillantott, már nem is volt kérdése, hiszen reggeli útitársa állt tőle pár centire.
Alig telt el egy perc, mikor már ki is sétáltak a fémszerkezetből és egyenesen a lakosztálya irányába indult meg. Odaérve, előhalászta zsebéből a szobakulcsot és már rakta is volna be a zárba, mikor meghallotta a közelben a zörgést, aminek irányába nézve újfent megdöbbent. Valamiért nem gondolt arra, hogy a mögötte sétáló spanyol férfi lakik a szomszédban, aki reggel az erkélyen és az étkezőben is annyira megbámulta, aki ráadásul a kedvenc angliai csapatában futballozott.
Elfordítva a kulcsot, belépett a bejáraton. A nappaliba sétálva, lerakta táskáit, majd leguggolva, szétcipzározta mindkét táskát és elkezdte átnézni, hogy mi mindent rakott el. Rengeteg az edzéséhez szükséges ruhadarabot és cipőket talált, és már fel is akart lélegezni, hogy mindent sikerült elpakolnia, mikor szembetűnt számára, hogy valami mégis hiányzik.
– A fenébe! Kosárlabdát elfelejtettem eltenni. – Szidta saját magát, majd sóhajtva hunyta le szemeit.
Felegyenesedve, előkereste pénztárcáját, majd zsebre téve azt is, újra útnak indult. Bezárva az ajtót, a lifthez sétált, ahol pár játékos vidáman társalgott. Rögtön elmosolyodott, ahogyan eszébe jutottak azon emlékei, amikor a csapatával volt valahol, ahol mindig ők voltak a leghangosabbak. Természetesen a lányokkal is vidáman telt az idő, mégis más volt, mikor még a srácokkal játszott egy csapatban.
A hideg falnak dőlve, csendesen várta, hogy megérkezzenek a földszintre. Kisétálva a felvonóból, útközben még megállt a recepciónál, ahol leadva a kulcsát, a bejárat felé haladt tovább. Kiérve az épületből, pillanatokra megállt lehunyt szemekkel és élvezte a napsugarak melegét, végül szemei elé húzva napszemüvegét, terepjáróját vette célba. Útközben látta, hogy nemcsak ő készül elmenni, hiszen a busznál várakozó tömegnél sporttáskákat látott. Beülve a volán mögé, a kezében slusszkulcsot bedugta az önindítóba, majd elfordítva azt, be is indult a Cadillac. Mielőtt még sebességbe tette volna a váltót, a rádióhoz hajolva, újra elindította a tegnap is hallgatott cd-t, mely hangosan dübörgött fel. A dallamot dúdolva, kötötte be magát, majd kiállva a parkolóból, elindult a város felé.

***

Az idő már késő délután felé járt, ennek köszönhetően a külvárosi szálloda az ürességtől kongott, hiszen lakói már a mérkőzés helyszínén tartózkodtak. A parkolóban megálló szürke terepjáró tulajdonosa, bosszankodva szállt ki a volán mögül, amit az égen látott szürke felhők csak tovább fokoztak. Sietve ment hátra a csomagtartóból, majd ugyanígy vette ki belőle a két méretes szatyrot. Nagy nehezen sikerült lecsuknia az ajtót, végül bekapcsolva a riasztót, a hotel felé indult meg, melynek bejáratán épp akkor sétált ki Daniel és Nicole.
– Sziasztok – köszönt nekik Lara.
– Látom, találtál egy sport boltot is – jelentette ki a férfi, amin mindhárman elmosolyodtak.
– Mindenképp akartam egy kosárlabdát, de mint kiderült, az eladó srác nagy kosárlabda rajongó és felismert. Ahogy elmondtam, hogy a tornára jöttem, adott ajándékba egy hivatalos labdát – felelte ártatlan arccal.
– Ennyit arról, hogy pihenni jöttél. – Aki ismerte az tudta jól, hogy végül úgy se tud egy helyben ülni, és hamarosan neki fog kezdeni a saját magának kreált edzéseknek.
– Ismersz, viszont most megyek, mert már így is késésben vagyok. Sziasztok!
– Szia és jó szórakozást – köszöntek el egyszerre a távozó fiatal nőtől. – Remélem, azért az újságírók még nem derítették ki, hogy itt szállt meg.
– Ugyan édesem, ezt Lara apja is tudta, hogy nagyon hamar ki fogják deríteni, mert a lánya képtelen nyugton maradni. – Karolta át Daniel kedvese vállát, majd egy puszit adott homlokára. – Sőt, ha Tom vele lesz, akkor benne lesznek a legtöbb újságban. Ez ellen nem tehetsz semmit sem, ráadásul már hozzá van szokva a felhajtáshoz.

***

Az ódon templom óramutatója lassan elérte a hatos számát, így harangok hangosan kondultak fel, azonban az Innsbruck utcáin hömpölygő ember tömeg hangoskodása, elnyomta mindezt. A stadion környékén még mindig rengetegen voltak, míg mások a szurkolói zóna felé tartottak, hogy az ott felállított óriás kivetítőn kövessék figyelemmel a mérkőzést. Izgatottan várták a kezdő rúgást, miközben a stadionban lévő kommentátorok már fel is konferálták a gyepre felsétáló csapatokat az otthon ülők számára.
– A két csapat már fel is sorakozott a pályán, hogy meghallgassák a nemzetük himnuszát – kezdtek el beszélni a mikrofonokba a férfik, amit világszerte hallhattak a tévéken és rádiókon keresztül az emberek. – Már csak pillanatok kérdése és kezdetét veszi a spanyol-orosz mérkőzés, de előtte hallgassuk meg a nemzeti dalokat.
A többezres stadionban szinte mindenki felállt, hogy elénekeljék a himnuszt, ezzel is buzdítva a játékosokat. Jól látszódott, hogy a spanyol szimpatizánsok vannak többségben, amelynek köszönhetően félelem keltően erőteljes lett az énekük, melynek nyomába sem érhetett az ellenfélé. Amint megtörténtek a kézfogások és a pénzfeldobás, kezdetét is vette a D csoport első mérkőzése, mely hatalmas csatát ígért a nézők számára.

1 megjegyzés:

  1. Szia !

    Nagyon örülök hogy újra elkezdted feltenni a részeket mert már többször is újra akartam olvasni csak ugye már nem voltak fent a részek.
    Nincsenek meg a régiek végig? Jó lenne újra végig olvasni. :)

    Csak így tovább, remélem mihamarabb felkerülnek a részek!!! :)

    VálaszTörlés